Főoldal
Önéletrajz
Születtem Mosonszentandráson 1916. április 16-án. Mosonmagyaróváron érettségiztem a piarista gimnáziumban, 1934-ben.
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szereztem történelem-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelet. Itt avattak bölcsészdoktorrá 1939-ben. Itt voltam tanársegéd, közben elvégeztem a Közgazdasági Egyetem gazdaságföldrajzi szakát. Így kerültem Mosonmagyaróvárra, a Mezőgazdasági Főiskolára tanárnak agrárföldrajz-pedagógia szakon 1943-ban.
1944-ben megszerveztem a Főiskola mellett működő Széchenyi Népfőiskolát, aminek igazgatója voltam megszűnéséig, 1949-ig.
Ekkor bélistára kerültem, voltam favágó, kántor a Szigetközben, majd Győrben segédmunkás az Építő Vállalatnál, eladó a Rafilm boltjában, végül furulyatanár a zeneiskolában.
1956-ban tanár lettem a mosonmagyaróvári Gimnáziumban, innen tartóztattak le 1957-ben, és elítéltek másfél évre. Szabadulásom után újra kezdődött segédmunkás, majd furulyatanár életem, míg végre 1963-ban tanár lehettem a győri Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskolában. Innen mentem nyugdíjba 1976-ban.
Közben a tudományos kutató munkámat megszakítatlanul végeztem a Tudományos Akadémia megbízásából. Tanulmányaimmal országos első díjakat nyertem. 1975-ben jelent meg első országos sikerű könyvem, a Szigetközi Krónika.
Irodalmi munkásságom:
- Szigetköz vízrajza; Bölcsészdoktori értekezés 1939
- Szigetközi Krónika; Győr, 1975
- A lipóti Petőfi TSZ története; 1976
- Tanulmányok Dunaszentpálról; 1977
- Szigetköz; a Gondolat kiadó néprajzi sorozatában, 1980
- A néprajzi anyag felhasználása a történelem-szakkörökben; Tankönyvkiadó, 1977, második kiadás, 1982
- A kisalföldi kocsik, szekerek szókincsének nyelvatlasza és szótára; az ELTE és az MTA Nyelvtudományi Intézetének kiadása, 1985
- A Tündértó titka, Kisalföldi népmesék; Móra kiadó, 1987
- Ezer Sziget Országa, Szigetköz; Móra kiadó, 1988
- Rábaköz és a Hanság; Novadat kiadó, 1991
- Táltosok, tudósok, boszorkányok, Kisalföldi népmondák; Hazánk kiadó, 1992
Tanulmányaim jelentek meg az Ethnographia, az Arrabona, a Néprajzi Értesítő, a Magyar Nyelvőr szakfolyóiratokban, A Magyar Néprajz 3. kötetében, az MTA emlékkönyveiben, kiadványaiban, francia, német, csehszlovák folyóiratokban.
Előadásaim száma több száz.
Idézetek dr. Timaffy Lászlótól
„Aki szereti a fajtáját, népét, annak csodálatos a mi munkánk. Mert azt csak szeretetből és alázattal lehet, szabad csinálni. Magható történetek, élmények fűznek a Szigetközhöz, a Rábaközhöz és a Hansághoz. Errefelé ragaszkodóak az emberek. Azonban, ha valaki magas lóról próbál közeledni feléjük, bezárkóznak, elfordulnak…”
Szabadföld, 1993. február
„A néprajzi munka kiindulópontja a szeretet. Ezt megérzik az emberek, és csak annak nyitják ki szívüket, akiből érzik, hogy szeretet árad. Nekem nagyon sok kedves emlékem van, ami összeköt az egyszerű emberekkel.”
Kisalföld, 1994. február. 23., Szeretettel közeledni…
„Amire küldetésem volt, azt becsülettel igyekeztem teljesíteni”
Perger Gyula beszélgetése Timaffy Lászlóval. A beszélgetés az 1994 óta folyamatosan forgatott portréfilm kamera előtt elhangzott szövegének szerkesztett, rövidített változata.
A beszélgetés filmváltozata
Timaffy László neve oly szorosan kötődik a Szigetközhöz, hogy szinte meghökkentünk azon, hogy a család a történeti Magyarország másik szegletéből került Cikolaszigetre.
A mi családunk erdélyi származású, Udvarhely megyéből indult el valamelyik ősapám. Dédapám már Szatmárnémetiben volt erdész. Az ő egyik fia tanító lett, s amikor itt a szigetvilágban az első állami iskolát fölépítették, akkor idekerült tanítónak. Így jutott családunk erre a vidékre, a Szigetközbe. Nagyapám első tanító volt az első iskolában, egy személyben volt az egész falusi értelmiség. Délelőtt tanította a gyerekeket – pár év múlva száznál is több volt a gyerekszám, az összes környező szigetről idejártak iskolába –, este pedig még az öregeket is oktatta, akik nem tudtak írni, olvasni. Aztán postát is szervezett, ő volt a postamester. Hogy ne kelljen minden ügyes-bajos dologgal Vajkára átladikázni a Dunán, a század elején bevezették az anyakönyvezést is, és az anyakönyvvezető is a nagyapám volt, aztán a forradalmak idején tanácselnök is, mindenes. Éppen ez lett a tragédiája, mert a Tanácsköztársaság után egy különítmény elhurcolta Magyaróvárra, és útközben éjszaka agyonverték. Nagyapám az életét adta azért, mert nem hagyta el a falut és a nehéz időkben is a falusi nép mellett állt. A nagypapa fiatalon került ide tanítónak, s a Csallóközből nősült, Pozsonypüspökiből. Öt gyereke volt, két lánya és három fia. Legidősebb fia volt a pap-költő, aki a budapesti Szent Margit Gimnáziumnak lett híres latin-magyar tanára. Szép versei vannak, nagyapám emlékét is költeményeiben örökítette meg. Másik fia volt az édesapám, aki tanító lett, és elvette Mosonban édesanyámat, aki szintén tanítónő volt. Hogy együtt maradjanak, úgy kerültek Mosonszentandrásra, a Tóköznek egy kis aranyos falujába, ami aztán Burgenlanddá vált. Édesapám nem akart ott maradni, így aztán Mosonba költöztek. Itt épültek házat, és itt tanítottak életük végéig. A nagyszüleim cikolai házunkban laktak, és mi, gyerekek, alig vártuk, hogy a szünetben itt lehessünk, mert kiszabadultunk a városi környezetből, és itt ez a gyönyörű szigetvilág, ez a környék volt a mi igazi birodalmunk, a hazánk. Ez kötött már gyerekkorom óta a szigetvilághoz, és hát ugye édesanyám, nagyanyám meséi. Édesanyám volt az, aki szeretett járni-kelni, elvitt bennünket a szigetekre, megismertetett a táj szépségével, így hát nagyon szerettük ezt a falut.
Tovább a cikkre: „Amire küldetésem volt, azt becsülettel igyekeztem teljesíteni”
Timaffy László köszöntése: Arrabona 1994
1991 tavaszán Győrött népes közönség hosszú órákon át köszöntötte bensőséges ünnepségen dr. Timaffy Lászlót a Kisalföld és a megye, különösen a Szigetköz néprajzának avatott, tudós kutatóját.
Oly sokan kértek szót, hiszen a megyei és a fontosabb városokban működő intézmények, társadalmi szervezetek mellett szinte mindegyik község küldöttei is köszönteni akarták, miközben átadták ajándékaikat, emléktárgyaikat. Hihetetlen volt, hogy Timaffy László immár 75 éves. Tudós munkásságáért, varázslatos emberségéért, közművelési szervező tevékenységéért sokan szerették volna hálájukat, köszönetüket nyilvánítani. Hiszen mindannyian tudták, szülőföldjüket ő vezette be a tudományos kutatás világába. Tudták, neki köszönhetik, hogy a világról értékálló ismereteket szerezhettek az Agrártudományi Egyetemen, Népfőiskolán, gazdatanfolyamokon, szakkörökben vagy középiskolákban. Honismeretei foglalkozásokon általa ismerhették meg szűkebb tájuk hagyományait és az egyetemes magyarság népi kultúrájának örökségét.
Barsi Ernő: A hetvenöt esztendős Timaffy László köszöntése
Kedves Lacikám!
Engedd meg, hogy a Honismereti Egyesület, a munkatársak, s jó barátok nevében álljak be most én is azok sorába, akik 75. születésnapodon elhozták jókívánságaikat. Ilyen megható ünnepségen valahogyan kevésnek érzem az emberi szót annak tolmácsolására, amit a téged köszöntők most a szívükben éreznek. Ám akkor, amikor e számomra igen kedves és megtisztelő köszöntéshez a szavakat, gondolatokat kerestem, egy felülről jövő hangra lettem figyelmes. Engedd meg, hogy most ezt a hangot követve öntsem ki mindazt, ami az én szívemben is összegyűlt. Két és fél ezer évvel ezelőtt mondotta ezt az Isten Ezékiel prófétának, nehéz körülmények között, lerombolt országban, fogságra hurcolt népe szolgálatára való elhívásként: „Embernek fia, őrállónak adtalak én téged!”
Tovább a cikkre: Barsi Ernő: A hetvenöt esztendős Timaffy László köszöntése
S. Lackovits Emőke: Timaffy László
A Szigetköz szülötte, a Szigetköz küldötte. Cikolaszigeti „tátos” Kelemen Viktor, rábapatonai „tudós” Nagy Ferenc, s a mecséri „gyógyító ember” megszólaltatója.
Néprajzkutatóvá vált, pedig eredetileg nem annak indult. Földrajz-történelemszakos tanárként kezdte pályáját, 1939-ben doktori értekezését is geográfiából írta. S lett ezután örökre elkötelezett, áldozatos híve, szakavatott művelője a néprajznak.
A pápai, majd budapesti tanárkodás évei után 1946-tól Mosonmagyaróvár, a mai Agrártudományi Egyetem: élete új állomása. Majd következnek a megpróbáltatás esztendei, egy ideig az íróasztal nyeli el a kész munkáit.
Barsi Ernő előadása Győrújbaráton
Barsi Ernő beszéde a győrújbaráti dr. Timaffy László Művelődési Otthon és Faluház névadó ünnepségén
Amikor megtudtam, hogy ezen a napon névadó ünnepségre hívnak, végtelen öröm járta át szívemet: van egy község, Győrújbarát, ahol ennek a szép háznak Timaffy László nevét kívánják adni.
A mai világban, amikor válságokkal terhes az élet – gyűlölet, pusztítás, elembertelenedés –, amikor egy falat kenyérért ölnek, egymással mit sem törődnek az emberek, van egy község, amelyik azon fáradozik, hogy olyan ember nevét adja, akinek követhetik példáját. Ma egyre kevesebbet törődnek a művelődéssel.
Búcsúztató
Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, egyetemi docens 2002. december 13-án elhangzott beszéde Timaffy László búcsúztatóján a győri Szentlélek Templomban.
„Boldogok akik…”
Drága Laci bácsi!
Boldog lehetek, hogy ismertelek, szerethettelek. Boldog lehetek, hogy hallgathattam csodálatos előadásaidat, békességet, nyugalmat árasztó hangodat, megismerhettem azt az embert, akinél a szellem és a lélek szeretetteljes harmóniában él. Boldog lehetek, hogy köszönthettelek többször is születésnapodon. S nagyon nehéz a szívem, hogy most pedig búcsúznom kell Tőled. A Szentlélek templomban búcsúzunk egy jó lélektől. Akiben a hit, a tudás és a szeretet szent egységben élt. S tudod, Laci bácsi boldog lehetsz Te is, bár életed nem volt könnyű, a sors Téged is felfeszített a magyar „golgotára”, de a gondviselés szerető párral, családdal áldott meg. Boldogként repülhet tovább lelked, ölelheted át föntről a Dunát, az „ezer sziget országát”, mert tartásoddal, hiteddel tanítottad az embereket a szeretet himnuszára. Általad erősebb lett az igaz és a jó, és magasba emelkedett a haza is. Ahogy az írásban vagyon, kerested, kutattad népedet. S hol tiszta vizű tóra, hol tiszta szóra, dalra leltél az emberek lelkében. S ezeket, mint tiszta forrás őrizted mindnyájunknak. Míg közöttünk voltál bőkezűen osztottad szét szellemi és lelki aranyaidat, s remélted, talán egyszer arra méltó „aranyászok” találják meg, értékelik kincseidet. Mert „az igaz házában nagy kincs van” a Példabeszédek szerint.
Megemlékezések
Dr. Barsi Ernőnek Timaffy László temetésén elmondott megemlékezése, megjelent a Kisalföldben 2002. december 7-én, Gülch Csaba Meghalt a tudós „aranyász” című cikkében:
„…Isten őt nemcsak kiváló tanárnak, tudósnak, írónak, néprajzi gyűjtőnek, előadónak, családi életével is példamutató embernek küldte a földre, hanem őrállónak a magyar nép számára. Nehéz útvesztőkön át azt is bizonyította, hogy aki felülről jövő elhívó szóra tud figyelni, minden megpróbáltatás ellenére azt tudja követni, népének és a tudománynak akar szolgálni, annak munkáját ideig-óráig lehet gátolni, de eredményét nem lehet megsemmisíteni. S ha el is távozik az élők sorából, olyan életművet, kincset hagy maga után, amelynek gyümölcsét az utánunk következő századok magyarjai is fogják élvezni, kamatoztatni….”
Tóth Kata: Tündér piros csizmában
Hol a legfeketébb a menyasszony? Kikérőknek való a találós kérdés, mindamellett könnyű rá a válasz: a négereknél. Mit nem teremtett az Isten? Herélt malacot. Ha megmarad a világ, a késői huncutok szájából ezek ezeregy év múlva ugyanígy hangzanak. Igaz, a tarlót nem bőgőgráblával húzzák, kepét nem raknak, abroszból csandért nem kötnek, a halat se fülesben viszik. Vizek titkát kereste, tanárnak adta a fejét, s a néprajz tudósa lett dr. Timaffy László.
A Szigetköz, a Hany, a Rábaköz szerelmese bújta az Aranykert bügecseit, szigeteit; döglött vizeket, holtágakat járt, emlegették neki, hogy az az óriás viza, amit Bagamérnél fogtak ki, úgy bőgött, mint egy borjú.