Perger Gyula beszélgetése Timaffy Lászlóval. A beszélgetés az 1994 óta folyamatosan forgatott portréfilm kamera előtt elhangzott szövegének szerkesztett, rövidített változata.
A beszélgetés filmváltozata
Timaffy László neve oly szorosan kötődik a Szigetközhöz, hogy szinte meghökkentünk azon, hogy a család a történeti Magyarország másik szegletéből került Cikolaszigetre.
A mi családunk erdélyi származású, Udvarhely megyéből indult el valamelyik ősapám. Dédapám már Szatmárnémetiben volt erdész. Az ő egyik fia tanító lett, s amikor itt a szigetvilágban az első állami iskolát fölépítették, akkor idekerült tanítónak. Így jutott családunk erre a vidékre, a Szigetközbe. Nagyapám első tanító volt az első iskolában, egy személyben volt az egész falusi értelmiség. Délelőtt tanította a gyerekeket – pár év múlva száznál is több volt a gyerekszám, az összes környező szigetről idejártak iskolába –, este pedig még az öregeket is oktatta, akik nem tudtak írni, olvasni. Aztán postát is szervezett, ő volt a postamester. Hogy ne kelljen minden ügyes-bajos dologgal Vajkára átladikázni a Dunán, a század elején bevezették az anyakönyvezést is, és az anyakönyvvezető is a nagyapám volt, aztán a forradalmak idején tanácselnök is, mindenes. Éppen ez lett a tragédiája, mert a Tanácsköztársaság után egy különítmény elhurcolta Magyaróvárra, és útközben éjszaka agyonverték. Nagyapám az életét adta azért, mert nem hagyta el a falut és a nehéz időkben is a falusi nép mellett állt. A nagypapa fiatalon került ide tanítónak, s a Csallóközből nősült, Pozsonypüspökiből. Öt gyereke volt, két lánya és három fia. Legidősebb fia volt a pap-költő, aki a budapesti Szent Margit Gimnáziumnak lett híres latin-magyar tanára. Szép versei vannak, nagyapám emlékét is költeményeiben örökítette meg. Másik fia volt az édesapám, aki tanító lett, és elvette Mosonban édesanyámat, aki szintén tanítónő volt. Hogy együtt maradjanak, úgy kerültek Mosonszentandrásra, a Tóköznek egy kis aranyos falujába, ami aztán Burgenlanddá vált. Édesapám nem akart ott maradni, így aztán Mosonba költöztek. Itt épültek házat, és itt tanítottak életük végéig. A nagyszüleim cikolai házunkban laktak, és mi, gyerekek, alig vártuk, hogy a szünetben itt lehessünk, mert kiszabadultunk a városi környezetből, és itt ez a gyönyörű szigetvilág, ez a környék volt a mi igazi birodalmunk, a hazánk. Ez kötött már gyerekkorom óta a szigetvilághoz, és hát ugye édesanyám, nagyanyám meséi. Édesanyám volt az, aki szeretett járni-kelni, elvitt bennünket a szigetekre, megismertetett a táj szépségével, így hát nagyon szerettük ezt a falut.
Tovább a cikkre: „Amire küldetésem volt, azt becsülettel igyekeztem teljesíteni”