1991 tavaszán Győrött népes közönség hosszú órákon át köszöntötte bensőséges ünnepségen dr. Timaffy Lászlót a Kisalföld és a megye, különösen a Szigetköz néprajzának avatott, tudós kutatóját.
Oly sokan kértek szót, hiszen a megyei és a fontosabb városokban működő intézmények, társadalmi szervezetek mellett szinte mindegyik község küldöttei is köszönteni akarták, miközben átadták ajándékaikat, emléktárgyaikat. Hihetetlen volt, hogy Timaffy László immár 75 éves. Tudós munkásságáért, varázslatos emberségéért, közművelési szervező tevékenységéért sokan szerették volna hálájukat, köszönetüket nyilvánítani. Hiszen mindannyian tudták, szülőföldjüket ő vezette be a tudományos kutatás világába. Tudták, neki köszönhetik, hogy a világról értékálló ismereteket szerezhettek az Agrártudományi Egyetemen, Népfőiskolán, gazdatanfolyamokon, szakkörökben vagy középiskolákban. Honismeretei foglalkozásokon általa ismerhették meg szűkebb tájuk hagyományait és az egyetemes magyarság népi kultúrájának örökségét.
Kedves Lacikám!
Engedd meg, hogy a Honismereti Egyesület, a munkatársak, s jó barátok nevében álljak be most én is azok sorába, akik 75. születésnapodon elhozták jókívánságaikat. Ilyen megható ünnepségen valahogyan kevésnek érzem az emberi szót annak tolmácsolására, amit a téged köszöntők most a szívükben éreznek. Ám akkor, amikor e számomra igen kedves és megtisztelő köszöntéshez a szavakat, gondolatokat kerestem, egy felülről jövő hangra lettem figyelmes. Engedd meg, hogy most ezt a hangot követve öntsem ki mindazt, ami az én szívemben is összegyűlt. Két és fél ezer évvel ezelőtt mondotta ezt az Isten Ezékiel prófétának, nehéz körülmények között, lerombolt országban, fogságra hurcolt népe szolgálatára való elhívásként: „Embernek fia, őrállónak adtalak én téged!”
Tovább a cikkre: Barsi Ernő: A hetvenöt esztendős Timaffy László köszöntése
A Szigetköz szülötte, a Szigetköz küldötte. Cikolaszigeti „tátos” Kelemen Viktor, rábapatonai „tudós” Nagy Ferenc, s a mecséri „gyógyító ember” megszólaltatója.
Néprajzkutatóvá vált, pedig eredetileg nem annak indult. Földrajz-történelemszakos tanárként kezdte pályáját, 1939-ben doktori értekezését is geográfiából írta. S lett ezután örökre elkötelezett, áldozatos híve, szakavatott művelője a néprajznak.
A pápai, majd budapesti tanárkodás évei után 1946-tól Mosonmagyaróvár, a mai Agrártudományi Egyetem: élete új állomása. Majd következnek a megpróbáltatás esztendei, egy ideig az íróasztal nyeli el a kész munkáit.
Barsi Ernő beszéde a győrújbaráti dr. Timaffy László Művelődési Otthon és Faluház névadó ünnepségén
Amikor megtudtam, hogy ezen a napon névadó ünnepségre hívnak, végtelen öröm járta át szívemet: van egy község, Győrújbarát, ahol ennek a szép háznak Timaffy László nevét kívánják adni.
A mai világban, amikor válságokkal terhes az élet – gyűlölet, pusztítás, elembertelenedés –, amikor egy falat kenyérért ölnek, egymással mit sem törődnek az emberek, van egy község, amelyik azon fáradozik, hogy olyan ember nevét adja, akinek követhetik példáját. Ma egyre kevesebbet törődnek a művelődéssel.
Dr. Lanczendorfer Zsuzsanna néprajzkutató, egyetemi docens 2002. december 13-án elhangzott beszéde Timaffy László búcsúztatóján a győri Szentlélek Templomban.
„Boldogok akik…”
Drága Laci bácsi!
Boldog lehetek, hogy ismertelek, szerethettelek. Boldog lehetek, hogy hallgathattam csodálatos előadásaidat, békességet, nyugalmat árasztó hangodat, megismerhettem azt az embert, akinél a szellem és a lélek szeretetteljes harmóniában él. Boldog lehetek, hogy köszönthettelek többször is születésnapodon. S nagyon nehéz a szívem, hogy most pedig búcsúznom kell Tőled. A Szentlélek templomban búcsúzunk egy jó lélektől. Akiben a hit, a tudás és a szeretet szent egységben élt. S tudod, Laci bácsi boldog lehetsz Te is, bár életed nem volt könnyű, a sors Téged is felfeszített a magyar „golgotára”, de a gondviselés szerető párral, családdal áldott meg. Boldogként repülhet tovább lelked, ölelheted át föntről a Dunát, az „ezer sziget országát”, mert tartásoddal, hiteddel tanítottad az embereket a szeretet himnuszára. Általad erősebb lett az igaz és a jó, és magasba emelkedett a haza is. Ahogy az írásban vagyon, kerested, kutattad népedet. S hol tiszta vizű tóra, hol tiszta szóra, dalra leltél az emberek lelkében. S ezeket, mint tiszta forrás őrizted mindnyájunknak. Míg közöttünk voltál bőkezűen osztottad szét szellemi és lelki aranyaidat, s remélted, talán egyszer arra méltó „aranyászok” találják meg, értékelik kincseidet. Mert „az igaz házában nagy kincs van” a Példabeszédek szerint.
Dr. Barsi Ernőnek Timaffy László temetésén elmondott megemlékezése, megjelent a Kisalföldben 2002. december 7-én, Gülch Csaba Meghalt a tudós „aranyász” című cikkében:
„…Isten őt nemcsak kiváló tanárnak, tudósnak, írónak, néprajzi gyűjtőnek, előadónak, családi életével is példamutató embernek küldte a földre, hanem őrállónak a magyar nép számára. Nehéz útvesztőkön át azt is bizonyította, hogy aki felülről jövő elhívó szóra tud figyelni, minden megpróbáltatás ellenére azt tudja követni, népének és a tudománynak akar szolgálni, annak munkáját ideig-óráig lehet gátolni, de eredményét nem lehet megsemmisíteni. S ha el is távozik az élők sorából, olyan életművet, kincset hagy maga után, amelynek gyümölcsét az utánunk következő századok magyarjai is fogják élvezni, kamatoztatni….”
Hol a legfeketébb a menyasszony? Kikérőknek való a találós kérdés, mindamellett könnyű rá a válasz: a négereknél. Mit nem teremtett az Isten? Herélt malacot. Ha megmarad a világ, a késői huncutok szájából ezek ezeregy év múlva ugyanígy hangzanak. Igaz, a tarlót nem bőgőgráblával húzzák, kepét nem raknak, abroszból csandért nem kötnek, a halat se fülesben viszik. Vizek titkát kereste, tanárnak adta a fejét, s a néprajz tudósa lett dr. Timaffy László.
A Szigetköz, a Hany, a Rábaköz szerelmese bújta az Aranykert bügecseit, szigeteit; döglött vizeket, holtágakat járt, emlegették neki, hogy az az óriás viza, amit Bagamérnél fogtak ki, úgy bőgött, mint egy borjú.