dr. Timaffy László

Kedves Lacikám!

Engedd meg, hogy a Honismereti Egyesület, a munkatársak, s jó barátok nevében álljak be most én is azok sorába, akik 75. születésnapodon elhozták jókívánságaikat. Ilyen megható ünnepségen valahogyan kevésnek érzem az emberi szót annak tolmácsolására, amit a téged köszöntők most a szívükben éreznek. Ám akkor, amikor e számomra igen kedves és megtisztelő köszöntéshez a szavakat, gondolatokat kerestem, egy felülről jövő hangra lettem figyelmes. Engedd meg, hogy most ezt a hangot követve öntsem ki mindazt, ami az én szívemben is összegyűlt. Két és fél ezer évvel ezelőtt mondotta ezt az Isten Ezékiel prófétának, nehéz körülmények között, lerombolt országban, fogságra hurcolt népe szolgálatára való elhívásként: „Embernek fia, őrállónak adtalak én téged!

Téged az Isten nem csupán kiváló tanárnak, tudósnak, írónak, előadónak választott ki, hanem őrállónak adott a mi hasonló körülmények között lévő magyar népünknek, akárcsak a harmadfél ezer évvel ezelőtti Ezékielt az ő népének. Erre a nehéz szolgálatra csodálatosan fel is készített. Nemcsak tehetséggel áldott meg, hanem úgy vezetett az ő, számunkra sokszor be nem látható, meg nem érthető útján, hogy őrállói hivatásodat betölthessed. Megáldott olyan szülői hajlékkal, amelyben a népet, a tudást úgy szolgálták, hogy közben a felülről jövő hangra is mindig figyelmesek voltak. Olyan iskolákat, olyan kiváló tanárokat adott tanulmányaid irányítására, akik tovább tudtak ösztönözni, felkészíteni e hármas szolgálatra. Hallgathattad Györffy István, Kodály Zoltán előadásait. Dolgozhattál Teleky Pál tanszékén, s doktorálhattál Cholnoky Jenőnél. Milyen csodálatosan is volt elrendezve felkészülésed ideje. Aztán szépen indult a pályád. Igazán küldetésednek megfelelően. Taníthattál a mosonmagyaróvári akadémián, s közben vezethetted a Széchenyi Népfőiskolát. Mindezt akkor, amikor háborútól tönkretett országunk romjait kellett eltakarítani, s a látszólag tetszetős jelszavak mögé bújva tulajdonképpen veszedelmes, megsemmisíteni akaró aknamunka indult népünk ellen. Mert ha egy népet el tudnak szakítani a gyökereitől, kiölik fiainak szívéből az öntudatot, és egyidejűleg még a hitétől is meg akarják fosztani, akkor azzal nagyobb pusztulásba tudják sodorni, mintha tízezreit fogságba hurcolják, vagy fegyverrel irtják. Ekkor vezetni népfőiskolát, népi kultúránk értékeinek megbecsülésére tanítani, nevelni a rád bízott fiatalokat, nemcsak nagy, de felettébb kockázatos dolognak számított.

Nem is tűrték ezt sokáig. A kívülállók állásodtól való megfosztásodban joggal láthatták szépen indult pályád derékba törését, pedig ez csak őrállói hivatásodban való megpróbáltatásodat, megerősítésedet szolgálta. Fizikai munka, kántorság, bolti kiszolgálóként való alkalmazás mellett népeddel való együttélésed, néprajzos munkásságodra való felkészülésed jelentős időszaka volt ez, amelyben még társadat is megtalálhattad őrállói hivatásodhoz. Könnyű akkor párt választani, amikor az ember körül minden szerencsésen alakul. Tekintélyes állás, jó pozíció áll mögötte. De az igazit megtalálni mégis akkor lehet, mikor mindezek kicsúsznak az ember lába alól. Talán ezért is tudtál olyan családot alapítani, mely a legnehezebb próbákat is ki tudta állni, ahol a nehézségek közben is erőforrást nyertél, és családi életeddel is példát mutathattál, nevelhettél. Nem csoda, hogy három szép leányod is tovább vitte a maga életútjára a szülői hajlékot betöltő szeretetet, a kultúra igaz értékei iránti fogékonyságot, a szolgálni akarást, párosulva a felülről jövő hangra való figyeléssel. Nehéz útvesztőkön azt is bizonyítottad, hogy aki a felülről jövő elhívó szóra tud figyelni, népének meg a tudománynak akar szolgálni, annak munkáját lehet ugyan ideig-óráig gátolni, de eredményét nem lehet megsemmisíteni.

 

Nagy ajándéka életemnek, hogy őrállói munkádban évtizedeken át én is részt vehettem. Első találkozásunk, megismerkedésünk is úgy történhetett, hogy mind a ketten ugyanazért a célért indultunk útnak, s a Magyar Népi Művelődési Intézet összehozta az ország két különböző részéről induló utunkat. Még akkor nem tudtam, hogy Győrbe kerülök, s fizikailag is közel leszek munkásságod színhelyéhez, de rögtön megéreztem, hogy benned is ugyanaz a lélek ég, mint bennem. S mikor 1947 őszén Győrbe kerültem, oly jó volt tudni, hogy nem ismeretlen helyre jövök, hanem már jó barát várja, hogy népünkért végzett munkánkban is gyakran találkozzunk. Ott voltál Töltéstaván az első kisalföldi falusi hangversenyemen, hívtál népfőiskoládra zenetörténeti előadássorozatot tartani a falvakból toborzott tehetséges fiaidhoz, leányaidhoz. Népfőiskolád azzal is felejthetetlenné vált számomra, hogy azon szerepelhettem először közösen menyasszonyommal, életem hű társával. Sok közös előadásunk közben gyakran jutottak eszembe Petőfi verssorai, azzal a különbséggel, hogy nem „titkon”, hanem igazán a legnagyobb nyilvánosság előtt kísérhettem „lépteid”. De úgy, ahogyan ugyancsak ő mondta: „Nem mint az árny az utazót, csak jó időben...” Mert aztán jöttek ám a rossz idők. S ezekben a kegyetlen időkben neked jutott a nehezebb sors. De helytállásod erőt adott, hogy hivatásunk teljesítésében soha meg ne tántorodjunk. S milyen öröm, hogy a sötét felhők egyre távolodnak, tanítványaid viszik tovább a tőled kapott kincset, könyveidet sokan-sokan olvassák, örömmel hallgatják előadásaidat élőben, rádióban, televízióban, s ezen a szép ünnepen, köszöntésen most már az a hivatalos vezetés is itt van, amelyik hosszú éveken át olyan mereven elhatárolta magát tőled. Szívből kívánom, hogy még sokáig világíthass népünknek, érezhessed folyton bővülő kis és nagy családod szeretetének melegét. Egyre többet kapjál a feléd irányuló tiszteletből és szeretetből olyan helyekről is, ahonnan azt hosszú éveken át nem érezhetted.


Barsi ErnőIsten óvja, áldja további életedet!

 

 

Barsi Ernő

 
 
 
 
 
Megjelent a Honismeret 1991. évi 5. számában a 96–97. oldalon