Barsi Ernő előadása Győrújbaráton

Barsi Ernő beszéde a győrújbaráti dr. Timaffy László Művelődési Otthon és Faluház névadó ünnepségén

Amikor megtudtam, hogy ezen a napon névadó ünnepségre hívnak, végtelen öröm járta át szívemet: van egy község, Győrújbarát, ahol ennek a szép háznak Timaffy László nevét kívánják adni.
A mai világban, amikor válságokkal terhes az élet – gyűlölet, pusztítás, elembertelenedés –, amikor egy falat kenyérért ölnek, egymással mit sem törődnek az emberek, van egy község, amelyik azon fáradozik, hogy olyan ember nevét adja, akinek követhetik példáját. Ma egyre kevesebbet törődnek a művelődéssel.

Németh László mondta: ez a nép nem engedheti meg a műveletlenség luxusát, sajnos ezzel a luxussal ma nagyon sokan élnek. Egyre világosabbá válik, a műveltség nem valami mellékes kérdés, aminek a gazdasági problémák megoldása után van a helye. A műveltség a megoldás kulcsa, jövőnknek, sorsunknak, megmaradásunknak záloga. Hála Istennek, Győrújbaráton is így látják, ezért választottak a művelődési ház névadójául olyan példaképet, mint Timaffy László, aki egész életét a magyar nép hagyományainak, értékeinek összegyűjtésével, azok életben tartásával, a jövő számára való átmentésére fordította. Mit sem törődve azzal, hogy ezért a hivatalosságok részéről nem csak meg nem értést, de ezért néha üldözést, állásvesztést, sőt még börtönt is kapott. Sőt, a megpróbáltatások nehéz idején nem csak gyűjtőmunkáját folyatta, de még hűséges társat is talált magának, akivel később családot alapított.
Ha azokra a nehézségekre gondolok, amelyekben bőségesen volt része, a Szentírás Jelenések könyvének egyik tanítása jut az eszembe: „Végy tőlem tűzben megpróbált aranyat!” Timaffy László a megpróbáltatások idején is arany tudott maradni, a sötétségben is világítani tudott. Gyűjtői és tudományos munkáját folytatta, és a bántások ellenére is szeretetet sugárzott egyénisége. A hátrahagyott könyveiből az ez után következő nemzedékek sora fogja megismerni, hogy mennyi értéket, szépséget hordoz ez a kis magyar föld. Magyarságszeretetéből, hitéből mindig erőt tud majd meríteni a nemzedékek egész sora.

1947. május 5-én, Budapesten találkoztam vele először.
A sárospataki volt magyartanárom, Harsányi István Illyés Gyulával és Keresztury Dezsővel megszervezték a Magyar Népművelési Intézetet. Ők fölkutatták az országban mindazokat az embereket, akik a népi hagyományokat gyűjtötték, azok továbbélését előmozdították, és szerveztek egy konferenciát. Itt hallottam először Timaffy Lászlót, aki nem csak tanított az óvári egyetemen, hanem megszervezte a Széchenyi Népfőiskolát is, hogy tovább adja mindazokat a kincseket, amiket a néptől kapott, s annak ápolására buzdítsa a jövő nemzedékét is. Olyan lelkesedéssel beszélt a munkájáról, hogy titokban felsóhajtottam: Édes jó Istenem, de jó volna, ha én ennek az embernek a közelében élhetnék, talán még együtt is dolgozhatnánk. Nem gondoltam volna, hogy az Úristen már döntött erről… Három napot tartott a konferencia, a Tanítók Házában voltunk elszállásolva kétszemélyes szobákban. Hát kit osztottak mellém szobatársnak? Timaffy Lászlót. Ott folytattuk beszélgetéseinket minden este. Jó barátokként váltunk el egymástól. Akkor még nem tudtam, hogy Győrbe kerülök, és a közelében leszek.
1946-ban kaptam meg hegedűtanári oklevelemet a Zeneakadémián. Nem kaptam állást, hazamentem a falumba, jóapám iskolájában éneket tanítottam társadalmi munkában. Kórust szerveztem, klasszikusokat tanítottam be, a falvakban előadásokat tartottunk. (Ernő bácsi erről részletesebben beszélt, de rossz volt a felvétel. a szerk.)

Dr. Timaffy László Művelődési Otthon és Faluház, Győrújbarát

Harsányi István azt mondta, írjam meg tapasztalataimat, elküldtem neki. Hamarosan kiadták könyvemet: Sály falu zenei művelődése. Ezután kaptam meghívást Győrbe az Állami Zenekonzervatóriumba, hegedűtanárnak alkalmaztak. Boldog voltam, hogy olyan helyre mehetek, ahol van egy jó barátom, Timaffy László. Meghívott a népfőiskolájára zenetörténeti előadássorozatot tartani. Mentem boldogan menyasszonyommal, Varsányi Idával, ott tartottuk meg eljegyzésünket is.
Timaffy László kapcsolatot teremtett a környék falusi gazdaköreivel, terjedt a művelődés. De ne gondolják, hogy ő ezért elismerést kapott, sőt, a népfőiskolát meg kellett szüntetni. Jöttek a megpróbáltatások nehéz évei, elbocsátották az Akadémiáról. Fizikai munkát végzett, favágó, bolti eladó volt, sőt ’56 után börtönbe zárták. De nem tudták kiölni lelkéből a magyarságszeretetet, a börtönben is tanított.
A nehéz évek alatt is tovább gyűjtött, folytatta tudományos munkáját. Termékeny évek voltak ezek, és példát mutatott helytállásból. Együtt tartottunk előadást a szigetközi falvakban. Ha gyűjtését kiadták könyvben, én ismertettem az újságban, ha nekem jelent meg valami, ő ismertette. Jó volt társat találni a tudományos munkában. Előadásokat tartottunk, közös hangversenyt is adtunk Hegyeshalomban, ő kísért zongorán.
Amikor névadója lett a hédervári iskolának, gyűjtéseiből feldolgozást írtam szólóhegedűre. Ezzel idézem közös mos munkánk sok-sok örömét, drága barátomnak örökre megmaradó emlékét.